Írta: Sayfo Omar
Lezárult a magyar vezetésű európai uniós misszió Libanonban. Hölvényi György vezetésével a szakértők jelentésben összegezték tapasztalataikat és fogalmazták meg ajánlásaikat. Úgy tűnik, sok évnyi válság után Libanon megindulhat a rendezés útján.
Az Európai Unió a libanoni kormány meghívására delegált választási megfigyelő missziót a közel-keleti országba. A Hölvényi György KDNP-s európai parlamenti képviselő által vezetett küldöttség első tíz szakértője március végén érkezett ki, majd 30 hosszútávú és 40 rövidtávú megfigyelő csatlakozott hozzájuk. Május 15-én, a választások napján összesen 150 delegált követte az eseményeket a helyszínen. Az új jelentés az ő tapasztalataikat foglalja össze és azokat felhasználva tesz ajánlásokat, szám szerint 23-ata választási folyamatok javítására.
„Libanonnak régi és sajátos hagyományai vannak a demokrácia és parlamentarizmus terén. Az Európai Uniós misszió tehát nem demokratizálni akarja az országot, hanem csak segíteni próbál neki a saját hagyományai megőrzésében. Az ajánlásokat egytől-egyig a libanoni törvényi kereteket figyelembe véve fogalmaztuk meg” – szögezi le a Mandinernek Hölvényi György.
A 120 oldalas jelentés szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy a szavazásra jogosultak nem lakóhelyük szerint voksolnak, hanem azon a településen, ahonnan családjuk származik.
A növekvő szegénység és az üzemanyagválság miatt ezért sokan nem tudtak élni szavazati jogukkal.
Az egyik javaslat így arra irányul, hogy a libanoni hatóságok tegyék lehetővé a tartózkodási hely szerinti szavazást és hozzanak létre nagyobb tömegek befogadására is alkalmas szavazóközpontokat. Fontos továbbá a levélszavazatok leadásának, szállításának és összeszámlálásának hatékonyabbá és ellenőrizhetővé tétele is, mivel Libanonnak a nagymértékű emigráció miatt ma már több állampolgára él külföldön, mint az országban.
Az európai delegáció mindezek mellett javasolja, hogy a választások tisztaságát felügyelő helyi szervezet váljon függetlenné a Belügyminisztériumtól illetve az önkormányzatoktól és biztosítsanak számára költségvetését. Számos javaslat vonatkozik a szavazatvásárlások elleni harcra is. Ennek érdekében a jelentés a képviselő jelöltek és családtagjaik, valamint a jelöltekhez és pártokhoz kötődő vállalatok, alapítványokok és jótékonysági szervezetek szigorúbb ellenőrzését javasolja.